Kezdjük ott, hogy gyakran mondják nekem, hogy „Laci, te már 20 éve esküvőszervező vagy, de nem úgy hívod magad.”
Létezik egy írásom az esküvőszervező típusokról, és a születésükről, és nem is kívánom túlságosan mélyen boncolgatni ezt a témát, megvívtam már a harcomat az amazonokkal. A mostanra kialakult helyzetre vetítve próbálok írni a szerepükről, árazásukról, pozicionálási lehetőségeikről.
Az elmúlt tíz évben 2024-re olyan sok változás nem történt a jutalékok tekintetében.
Fontos változás, hogy a párok már természetesnek veszik az esküvőszervezők létjogosultságát és jelenlétét, de még mindig adott személyiségtípusok döntenek esküvőszervezők mellett.
Az idők során viszont sokan rájöttek, hogy a nem 10 milliós költségvetésű esküvők nélkül nem tudnak csak ebből megélni, és ezért szoktam genya lenni, amikor azt mondom, hogy a sikertelen esküvőszervezőkből lesznek a még nem tudni milyen új szertartásvezetők.

Nézzük a kezdeteket, mi történt az elmúlt bő 10 évben:
Miként fogadtuk mi őket és hogyan tud egy kezdő esküvőszervező elindulni. Azt gondolom, hogy mára már elég kiforrott az oktatás, mégis, amikor a lányok kikerülnek a tanfolyamról, különböző kényszerítő körülmények miatt pont azokat a hibákat követik el, amelyek elkerülésére a tanfolyamon tanítják őket.
Az esküvőszervezők hamarabb szövetkeznek és buzogják túl magukat, minthogy rendet és előremutató javaslatokat tegyenek a létjogosultságuk elfogadására irányuló kommunikáció érdekében.
Láthatunk menyasszonyból lett, hirtelen felsőkategóriába pozicionáló és visszabukó példákat is, akik tapasztalatgyűjtés nélkül rohantak előre, bár mondjuk abból a fél tucat amerikai–magyar buliból még össze lehet szedni némi pénzt.
Na jó, de akkor ő is milyen példa a sok szervező lánynak? Pozicionáljon minden szervező az amerikai-magyar, olasz-magyar, urdu-magyar esküvőkre? Szinte túltermelés van az egzisztenciájukat erre építeni akaró szervezőkből.
Nem tudnak most mit tenni, bár tényleg nem ezt tanulják, ugyanis volt szerencsém személyesen ellenőrizni az egyik legrégebbi képzést. Mit tudnak tenni a lányok a gyors siker érdekében? Bombázzák és az őrületbe kergetik a szolgáltatókat a sablon ajánlatkérésekkel, és követelik a jutalékot.
Facebook csoportokban gyakran találkozunk ezekkel a történetekkel, és a gyakorlatban is sok olyan sztorit hallok, hogy némely szervezők miként húzzák le a szolgáltatókat. Ezzel rontják a többi jó esküvőszervező megítélését.
Aki most szervezőként olvassa a könyvet, valószínűleg legszívesebben kikaparná a szemem, de mindjárt jönnek pozitívumok is. Másik érdekesség a már említett „jóúgykönnyűsokpénzből- szépesküvőtcsinálni” modellű felsőkategóriás esküvők világa. Van, aki egyből a csúcson kezd, és ide pozicionál.

Szervezőnek születni kell, de aki itt kezd, a megfelelő arculattal és körítéssel máris szakértője lehet, a hogyan éljünk meg a „vigyünk 5 nívós helyre esküvőket és csináljuk meg 5 szolgáltatóval” modellnek. Nem mondom, hogy nem látják el a munkát az ezen szegmenst kiszolgálók, de gyakran inkább a pár és a helyszín az, ami extra.
A ceremóniamesterek tekintetében is azt látom, hogy a profi és önálló CM-ek sem feltétlenül dolgoznak szervezővel, csupán néhányan választják ezt az utat, kényelmi szempontokból.
Minek építsen brandet? Katalizálja az a pár szervező azt a pár esküvőt, ő meg elvan idegeskedés nélkül, magasról tesz a hazai esküvőszakma 99,8%-ára, köszi, jól megvan. A szervezők ezért a szegényes választék miatt kénytelenek a jól öltözött tolmácsokat elhívni ceremóniamesternek, akik szerencsétlenek már a csoportkép készítésnél elvéreznek.
Mint látod, elég sokszínű a helyzet, nagyon nehéz most megfogni az esküvőszervező helyzetét a nagy átlagot tekintve. Felejtsük is el ezt a kis szegmensét az esküvőszervezőknek, mindezt csak azért volt fontos megemlíteni, hogy a kezdő lányok ne gondolják azt, hogy rátermettségükkel nem tudják überelni a „példaképeiket”.
Nézzük tehát tovább „énisszervezőszeretnéklenni” szempontból, hogy milyen lehetőségeid vannak, ha nem a Gundeles esküvőkben gondolkodsz, hanem vidéki régiókban tevékenykedsz.
Mivel nem csak szervezőkből van sok, hanem egyéb más szakmacsoportokban is bőven van friss szolgáltató, lehetséges, hogy a már a szervezőkre támaszkodó szolgáltatói réteg meghozza lassan a fix pozíciódat.
Elkezded a környék menőit feltérképezni, kit lehetne ajánlani, kitől mennyi jutalékot lehet kérni, ki lesz a dekorosod. Tudnod kell, hogy itthon korábban nem létezett ilyen szintű esküvőszerve- zés. Amerikában a planner a főnök, ő szerződik, ő felel mindenért. Kis hazánkban az íratlan törvények és az ajánlói rendszer működött. A szart kidobta magából, a jók megmaradtak.
Friss esküvőszervezőként tisztában vagy már biztos azzal, hogy kell egy jó név, weboldal, névjegykártya, és a csapat.
Az ellenállással terepen már biztosan találkoztál. Akinek nincs melója, örül neked, mert hozol neki melót, a profik meg nem adnak jutalékot, mert köszi, jól elvannak, meg egyáltalán miből gondolod, hogy majd a saját terepén megmondhatod neki mit fotózzon, meg mit játsszon, meg hová álljon…. Ééééérted…
A régi szolgáltatók értetlenül álltak az üzleti modell előtt, hogy egy kezdő esküvőszervező miért akar beékelődni az üzleti láncba, és olyasmikért pénzt kérni, amit egyébként ők eddig is tudtak és megcsináltak.
Szóval mondhatjuk, hogy csak ki kell várni, hogy alapból fancy legyen majd esküvőszervezőt felfogadni? Pár év és igen, erre hala- dunk. Új szolgáltatói korosztály fog kinőni, ahol ez lesz a modell. De addig mit tudsz tenni? Igyekszel a párnál a szakértői pozíció- dat megőrizni, ott lenni minden gondolatnál, és izgulsz, hogy ki ne derüljön, mire tettél extra hasznot. Talán egyes lányoknál bevételi lehetőség lehet, hogy elkezdenek dekorálni, és bevállalják ezt is, mert ezen lehet talán fogni, ha nincs a szolgáltatóktól jutalék.
Szeretném leszögezni, hogy az esküvőszervező szerepe hasznos és fontos azoknak a pároknak, akik olyan szolgáltatót keresnek, aki a felkészüléstől egészen a kivitelezésig segíti őket, valamint a helyszínen is ott van, és a feladata nem merül ki a szolgáltatók kiválasztásában.
Ez elég probléma a szervezőknek, én ebben nem fogok igazsá- got tenni, oldják meg a saját kerítésükön belül.
Maradnak azok a párok, akiknél
- megvan a félelem és bizonytalanság érzés, így szükségük van rád, mint biztos pontra
- trendi esküvőszervezőt fogadni és mindent rád bíznak
- trendi esküvőszervezőt fogadni és semmit nem bíz rád, ellenőriz
- biztonságot keresve óradíjban tudsz tanácsot adni

Milyen árazási modellt tartok elfogadhatónak és miért segítene?
Az a nagy büdös helyzet, hogy az esetek nagy többségében a régóta piacon lévő szolgáltatók nem látják az esküvőszervező jelentőségét, szerepét és nem érzik a segítségét.
Miért nem? Mert csak azt látják, hogy a jutalékra mennek és nem értenek feltétlenül az esküvőszervezéshez (tisztelet a kivételnek, hiszen ez rátermettség és tudás kérdése), azaz lényegében nem látják bennük a megmentő manager szerepét.
Azt gondolom, hogy ebből az állapotból a kiút a fix szervezői alapár lenne, ami minden esetben biztosítana egy bevételi alapot, másrészt 2-3 szezon alatt pozicionálná a szervezőt, sőt a szervezők egymás közötti erőviszonyait is. Kiderülne, hogy ki a jobb ár/érték arányú, ki éri meg jobban a pénzét.
A szervezőknek nem a kezdő vagy rosszabb, de jutalékot adó szolgáltatókat kellene előnyben részesíteniük, hanem a profikat is, ami azt éreztetné, hogy a szervező valóban egy ütős teamet akar összerakni tudás és érdem szerint, és nem csak a jutalék határozza meg a lépéseit.
A szervező valóban jótündérként tetszeleghetne, managelhet- né a jó fej párok felé a zenekarokat, cerókat, fotósokat, stb. Szerződésben garantálná a szolgáltatók bérének kifizetését, és akár előre elkérhetné azt.
Tényleg az lehetne érezni, hogy szakmai alapon szervez, és igyekszik a pár személyiségének és lehetőségeinek megfelelő csapatot összeállítani.
El kell felejteni azt a sablon szöveget, amit minden szervező oldalán olvasni lehet, miszerint ingyen van a szervezés. Nincs ingyen, sőt a párnak sem feltétlenül jó ez. Egyik zsebem, másik zsebem.
Tudod mikor teszel jót? Add el a szolgáltatót a legmagasabb csomagjával a legjobb pároknak! Imádni fognak, maguktól tolnak egy tízest, hogy Katikám megint milyen szuper helyre szerveztél minket!
Hogyan (NE) kérj ajánlatot?
Ha kamu ajánlatot kérsz, vagy árakat akarsz valakitől megtudni, akkor már lebuktál. Kiszagolják. Azonnal. Maximum 1 órán belül a Facebook szakmai csoportjaiban köszön vissza a kamu leveled!
Megszólítás: „Tisztelt Hölgyem/Uram!” Na ha nem akarsz együtt dolgozni az illetővel, kezdd ezzel a megszólítással. Nézd semminek, legyen egy a sok közül! Vegyél fáradtságot, és szólítsd meg a nevén. Bizalmi viszonyt építhetsz ki ezzel, tehát ne gépiesen fogalmazz! Mehet a „Kedves Péter”, „Kedves Tóth Péter Úr”, vagy
„Kedves Mónika” is.
Mutatkozz be, és mondd el őszintén, hogy mit szeretnél! Ha
egy személytelen megszólítás után csak azt kérdezed meg, hogy mennyi a jutalék, biztos lehetsz benne, hogy válaszra sem mél- tatnak, vagy egy felháborodott válaszlevél vár majd a fiókodban.
Mondd el őszintén, hogy kezdő vagy, vagy éppen nem, de nagyra tartod a munkáját, és szeretnél vele együttműködni.
Mutatok egy kulturált levelezést, egy szolgáltató és egy szer- vező lány között, ami egy Facebook csoportban lett megosztva (a neveket kicseréltem).
Szervező:
„Tisztelt Staff Károly! Szeretnék kérni egy általános árajánla- tot, melyben részletezi, hogy milyen feltételekkel vállalja esküvők lebonyolítását. Érdeklődnék, hogy biztosít-e lehetőséget eskü- vőszervezővel való együttműködésre, amennyiben igen, úgy ké- rem írja meg annak mértékét.
A későbbi együttműködés reményében válaszát várva: Lopez Dzsenifer esküvőszervező”
Szolgáltató:
„Kedves Dzsenifer! Köszönöm a megkeresését! Természetesen szóba jöhet egy esetleges együttműködés. Szeretném előtte megkérdezni, hogy hány év gyakorlati tapasztalattal rendelkezik (naponta kapok kezdő esküvőszervezőktől levelet 0 év szakmai gyakorlattal). Amennyiben pedig most végzett, akkor van lehetőség nálunk szakmai tapasztalatot szerezni. Illetve, ha megküldi a weboldalának elérhetőségeit, szívesen megnézném a munkáit! Üdvözlettel: Staff Károly”
Szervező:
„Esküvőszervező tanoncként írom most a levelem Neked. Fon- tosnak tartom ezt elmondani, hogy tudd, egyenlőre még nem egy valós esküvőre szeretnék árajánlatot kérni Tőled. A vizsgamunkánk részét képezi egy komplett ajánlat összeállítása az (egyelőre még csak kitalált) ifjú pár részére. Valós szolgáltatókkal kell felvennünk a kapcsolatot és kérni árajánlatot tőlük. Esküvői filmet is szeretnék a pár részére ajánlani és Rád gondoltam, mivel saját esküvőmre is Téged választottunk volna, illetve még mindig na- gyon tetszetősnek találom a munkáidat. Amennyiben időd engedi, az alábbi tételekre gondoltam, de ha vannak különböző csomag ajánlataid azokat is szívesen fogadom. *az „egész napi” program kísérése (készülődéstől a menyecske táncig), ceremóniák és lakodalom *az esküvő napján a szabadtéri kreatív fotózás felvétele. Szí-ves segítséged előre is köszönöm! Remélve, hogy a későbbiekben már valós megrendeléssel kereshetlek meg.
Üdvözlettel, XY”
Szolgáltató:
„Szia Y! Ajánlatkérésed – ha hipotetikus is – megtisztel. Sőt, tudnod kell, hogy a szakma a belső fórumokon ízekre szokta szedni az egyértelműen kamuzó tanoncok stílustalan és gyenge, átverős bekéréseit. Tanfolyama is válogatja, ki milyen stílusban közelít. A te leveled az első, amire érdemben reagálok, mert kor- rekt, nyílt és őszinte. Így kell ezt, később is a szakmában, amihez sok sikert kívánok neked! Ezt bátran mutasd meg a tanárodnak, mert bármikor vállalom, hogy leveled kicsillogott a többieké közül. (nem tudom melyik „iskolába” jársz – de az út, amin haladsz JÓ. Csatolok egy általános ajánlatot, amit szervezőknek szoktam kül- deni. Ha a szervező előre jelzi, hogy csak vállalási díjon dolgozik és nem számít jutalékra, akkor még versenyképesebb ár is adható. Barátsággal és sok sikert kívánva: Misi”
Az előzőekben leírtak alapján már láthatod, hogy milyen reflexekkel rendelkeznek a szolgáltatók, amikor megkeresed őket.
Szóval legyél önmagad, legyél őrangyal és hasznos tagja az esküvőszakmának, kategóriától függetlenül!
Reméljük, hogy hasznos volt az információ, és fel tudod használni a vállalkozásodban!!
Köszönjük, hogy velünk vagy!
További hasznos tartalmakat találsz még az oldalon!
Barna László
esküvőmarketing specialista
az esküvői szolgáltatók marketing tanácsadója